A zene elektronikus, sőt digitális rögzítésének megjelenésével a zenehallgatás sokkal könnyebbé és kiterjedtebbé válhatott, mint azelőtt, amikor egy mű megjelenése, hozzáférhetősége csak a kottát tartalmazó "hordozó" kiadásában nyilvánult meg. Emiatt, és egyéb kultúrtörténeti okok miatt is a régi zene iránti érdeklődés, a korabeli, autentikus hagyományokat feltámasztó előadásmód felélesztése, a régi hangszerek másolatain való muzsikálás igénye örvendetesen gazdagította a zenehallgatás lehetőségeit. Bach, aki egyszerre volt a saját korának legkonzervatívabb zeneszerzője, ugyanakkor még a halálát követő évszázadok generációi számára is felfoghatatlan szemléleti, harmóniai újítások csöndes véghezvivője, ebben a reneszánsz szemlélethez nagyon közelálló mai kulturális közegben új értelmet adott sok modern, vagy éppen autenticitást szomjazó törekvésnek. Már a XIX. században is foglakoztak a bachi zene sajátos hangszerigényeinek rekonstruálásával, ám az a tény, hogy a zeneszerző jónéhány műve hangszerfüggetlennek tekinthető (és erre helyenként ő maga is utal a darabok partitúráiban), magával hozta e felfogás szerint jópár mű átiratát, modern hangszerekkel való megszólaltatását, kísérletezést, próbálkozást; ugyanakkor minden korábbi, a romantikus felfogás szerint játszott előadás ellen ható, Bach korabeli lehetőségeit tükröző hangszeregyüttessel megszólaló, autentikus interperetációt is. Az eredeti barokk hangszerek másolatain való játékon, és a jazztól a rockzenéig ívelő műfajok keretein belül megszólaló előadásmódok sokszínűsége talán a zene egyetemessége, és főképp Bach zenéjének univerzalitása mellett is bizonyíték - A Capella Savaria Parasztkantáta-előadásában megszólaló eredeti trombitahang autentikusan bizonytalan intonációja és a zeneszerzőre jellemző formakincsű jazz-zongorán történő fúga-improvizáció, amelyet a 70-es években Keith Emerson játszott, (miután pár évvel korábban a Brandenburgi versenyek tételeit dolgozta át jazz-stílusban) ugyanannak az egyetemes művészetnek a
megnyilvánulásai - és ugyanannak a zenei lángelmének a gondolataiból táplálkoznak, aki Corelli, Marcello, Vivaldi és Telemann műveit hangszerelte és dolgozta át a XVIII. század első felében.
Néhány
műve már megszületése óta népszerű volt, mint például a már említett Brandenburgi
versenyek, míg mások a modern zenetörténeti kutatások, és a jelenkor
gyökeresen új (talán épp ezért az eredeti hangzást kereső) szemlélete miatt
kerültek újra elő a feledés homályából.
A Máté-passió és a János-passió is csak a XX. század zenehallgatási irányzatainak, a régi zenét újrafelfedező szemléletnek a hatására vált népszerű, gyakran játszott Bach-darabbá. Az elmúlt 40 évben olyan törekvésekre is volt példa, amelyek a hallgatóságot bevonják a mű előadásába, de a hagyományos módon megszólaló, korhű hangszereken játszott előadás is egyre elterjedtebb.
A fúga művészete, Bach legelméletibb műve a XX. század elejéig csak mint "szemnek való zene", absztrakt zene volt nyilvántartva, míg 1927-ben egy 20 éves fiatalember, Wolfgang Graeser erőfeszítéseinek hatására végre bemutatták az egészet. Innentől kezdve a mű egyre nagyobb teret kapott, ma már számos felvételen hallható, időnként elő is adják - bár kétségtelen, hogy a teljes mű egyhuzamban történő végighallgatása fárasztó, átlagon felüli intellektuális teljesítmény lehet egy hangversenyteremben.
A szorgalmas kutatások katalogizálták, elemzték és rendezni próbálták a nagy zeneszerző életművét - Johann Nikolaus Forkel, a Bach halála előtti évben született kutató kezdeményezésével,Mendelssohn korszakalkotó Máté-passió -bemutatójával, a Bach-népszerűsítők között legismertebb, orgonaművész-orvos Albert Schweitzer munkásságával, manapság pedig elkötelezett kutatók és muzsikusok százainak tudományos és művészi erőfeszítéseivel Johann Sebastian Bach csodálatos művei minden eddiginél szélesebb körben ismertté válhattak, tenyérnyi hordozókon kiváló minőségben bármikor meghallgathatók, a Világhálón barangolva szabadon újrafelfedezhetők, a hangversenyeken és Bach-évfordulókon pedig ünnepélyes keretek között a kultúrember számára egyfajta érzelmi összetartozást is demonstrálva a zene egzaktságával kötnek össze téren és időn át mindenkit, akinek érzékszerve van a harmóniák és gondolatok közötti hangzó összefüggések elmélyült felismerésére.