Bach művei

Elméleti alapok

A barokk zene és a zenekar

A barokk zenében a reneszánsz óta egyre tudatosabb harmóniai szabályszerűségek, összefüggések már a hangszerek tulajdonságait, jellegzetességeit és egyéniségét is sokkal inkább figyelembe véve jelennek meg. Ennek legjellemzőbb bizonyítéka a viszonylag állandósult zenekari felállás, amelyben vezető szerepet kapnak a vonósok, amelyek Bach idejében még két különböző hangszercsalád, a gamba- és a violafélék tagjaiból állnak, de hamarosan bekövetkezik a violafélék egyeduralma. A fúvósok közül a egyre tökéletesebb fuvolák és oboák jelennek meg, a billentyűsök közül pedig a legfontosabbá két hangszer, a csembaló és az orgona válik - ezekkel valósulhat meg a continuo-kíséret, azaz a barokkra olyan jellemző "számozott basszus"-nak nevezett harmóniai alap uralma.
Az összhangzattan és a harmonizálás eléri az ellenponttan legmagasabb szintjét, sőt, Bach idősebb korára már meg is haladja, ám ő mint konzervatív zeneszerző még teljes egészében ennek a szemléletnek a híve - ma már őt tartják az ellenpont legnagyobb mesterének.
 
 

Basso continuo

Számozott vagy folyamatos basszus. Basszushangszer (gamba, cselló, bőgő vagy ritkábban akár fagott) és csembaló vagy orgona által játszott, akkordikus szólamerősítés, amely a zenekar egyes szólamait megszólaltató hangszerek (általában vonósok) szólamát és a basszusszólamot tartalmazzák. A barokk elején inkább gyakorlati céllal, a zenekar hiányosságainak kompenzálására alakult ki, de később sokáig a stílus legjellemzőbb elemeinek egyikévé vált - a barokk zenei korszak neve is sok esetben "continuo-kor". Számozottnak a sajátos, számokkal hivatkozott akkordjelölések miatt nevezik.

Az ellenponttan

A bachi terminológia nyomán kialakult német szóval kontrapunkt. A zenei szólamok szerkesztésének a reneszánsz végén kialakult, a barokkban kikristályosodott és tökélyre fejlesztett elmélete. Lényege, hogy az egyes szólamok mozgása ellentétes, az idők során egyre több szabálynak engedelmeskedve építik fel a harmóniákat, szigorúan betartva az egyéb korabeli összhangzattani előírásokat. Az ellenpontszerkesztés legnagyobb mestere Bach volt, aki ezt a saját korában már kissé konzervatívnak számító komponálási elvet a végsőkig tökéletesítette, olyan máig felülmúlhatatlan alkotásokat hozva létre, mint a Fúga művészete.

variáció

Variációnak nevezzük a barokk zenében azt a formát, amelyben a zeneszerző egy adott - általában ismert, népszerűbb - dallamot különféle változatokban, ötletességét és fantáziáját bemutatva dolgoz fel. A feldolgozás során a dallam ritmikája, stílusa, harmóniái és egyéb jellemzői módosítva ugyan, de még felismerhetőek maradnak. Bach nagyon kedvelte ezt a műfajt, számos variációi között leghíresebb a "Goldberg-variációk", és a d-moll hegedűpartita "Chacconne" -tétele, amit klasszikus gitáron, sőt barokk lanton is szokás előadni.
 

partita

A francia típusú szvit másik neve, Bach esetében inkább a szólóhangszerekre írt művek jelölésére használják, gyakran szólópartitának nevezve a darabokat.

korál

Rövid, a gyülekezeti énekre visszavezethető eredetű, egyszerűbb szerkezetű, többszólamú homofón énekes darab, egyházi kórusművek záródarabjaiként szokott előfordulni. Bach egyházi kantátáiban és passióiban tematikusan lezárt részek záródarabja.

fantázia

Bach esetében a fúgák témáját előkészítő, szabadon szerkesztett, sok esetben a zeneszerzői virtuozitást és találékonyságot bemutató rész, amely a fúgáéval azonos hangnemben mintegy elővezeti azt.

prelúdium

Előjáték, a fantáziához és a toccatához hasonló, általában fúga-előzményként ismert forma.

 A toccata

Az olasz 'toccare' - érinteni szóból. Nem forma, hanem csak formálási elv. Bach idejében afféle virtuóz, improvizatív tétel. Bach fúgáinak gyakori párja, bár állhat magában is.

Az invenció

A latin "inventio" - ötlet szóból. Bach invenciói zenei ötletek, amelyeket tanítási céllal jegyzett le. Invencióinak legtöbbje formailag más, igazából nem is forma, hanem gyűjtemény, melyet Bach a tízéves fia, Wilhelm Friedemann számára szerzett, és később átdolgozott.

fúga

Bár szigorú szabályai vannak, a fúga maga nem kifejezetten forma, inkább módszer, szólamszerkesztési mód. A lényege, hogy egy egyszólamú dallam, a téma, időben és hangnemben az összes szólamon átvonul, miközben a többi, éppen nem a téma bemutatását végző szólam a zeneszerző találékonyságát bemutatva harmóniailag kiegészíti a dallamot. A fúgatéma ilyen feldolgozása után a komponista szabadabban is kifejti a dallamot, párhuzamos moll/dúr hangnemben is bemutatja, majd a visszatérésnél a téma még egyszer végighalad a szólamokon, az indítás tükörképeként, majd a végén néhány ütemnyi kódával, vagyis elkülönülő zárórésszel fejeződik be. A fúga így rokona a kánonnak, a szó jelentése is utal erre, hiszen "üldözést, menekülést" jelent; de Bach nevezi még régebbi nevén ricercarnak is. Attól függően, hogy hány témát mutat be, a fúga lehet kettős-, illetve hármasfúga is - a több témát bemutató fúgák szerkezete hatványozottan lesz egyre bonyolultabb, ami a barokk zene és az ellenpont szabályait figyelembe véve mind komolyabb feladatot ró a zeneszerzőre. Ezek ismeretében figyelemreméltó tény, hogy Bach orgonán mások által adott témákra nagyon gyakran fúgákat improvizálni is képes volt - legtöbb fúgája valószínűleg rögtönzött darabok lejegyzett és tökéletesített változata.


Billentyűs zene

Csembalóra írt darabok

Notenbüchlein

Második felesége számára komponált, könnyebb billentyűs darabokat tartalmazó  "Notenbüchlein", azaz kottáskönyvecske. Manapság is felhasználják a zongoratanításban, mivel a hozzáértő pedagógus és az avatott zeneszerző valóságos művészeti igényű, esztétikus darabokkal vezeti be mindenkori tanítványát a billentyűs hangszerek játéktechnikájába.
Egy darab a Notenbüchlein-ből

Goldberg-variációk (BWV 988)

Bach egy rosszul alvó német őrgróf felkérésére írta kétrészes, összesen 30 variációból álló csembalóművét, amelyben egy korabeli német népdal dallamát harminc különböző módon, utolérhetetlen dallam- és harmóniagazdagsággal variálja. A nemesúr házi csembalistája, egy bizonyos Goldberg tiszte volt ezt minden este a gazdájáéval szomszédos szobában addig játszani, amíg az őrgróf elalszik. A darabokat később újra felfedezték, és azóta a bachi életmű egyik csúcsának tartják.

A teljes Goldberg-variációk és tartalma részletezve
 

Két- és háromszólamú invenciók

Bach tízéves fia számára komponált gyűjteménye csembalóra szánt egyszerűbb darabokkal. A háromszólamú invenciókat Sinfoniáknak is nevezik.

Két kétszólamú invenció
BWV 775
BWV 779

Két háromszólamú invenció
BWV 798
BWV 801
 

A jól temperált zongora - két kötet

(Das Wohltemperierte Klavier I-II.- Wohltemperiertes Klavier I-II.)
A billentyűsök ótestamentumának tartott kétkötetes mű, amely jócskán túlmutat azon az igényen, amely a kromatikus hangsor hangnemeinek egyenrangúságát hivatott csembalón igazolni - Bach ugyanis eredetileg erre a célra alkotta meg. A Wohltemperiertes Klavier minden hangnemben tartalmaz egy preludiumot és egy fúgát, ezeket kromatikus sorrendbe rendezve valóban átfogja a teljes hangsort. A fúgák közt nincs két egymáshoz hasonló, ami a bachi fúgaszerkesztés hihetetlen ötletgazdagságát mutatja. A gyűjtemény Beethoven, Liszt, Bartók, és még számos nagy zeneszerző mindennapi zenei tápláléka volt, sőt napjaink zeneszerzői is próbálkoztak hasonlóval.

WTC I.
 
 

Angol és francia szvitek, Olasz kocert

Billentyűs hangszerekre szerzett rengeteg műve közül az egyik legnevezetesebb az Olasz koncert, valamint az angol szvitek, amelyek egy gazdag angol úr rendelésére készültek, ma használatos nevét később ez alapján kapta a sorozat. A francia szvit-elnevezést viszont a Couperin által megformált francia, kissé túldíszített stílusban írt darabjaira alkalmazták, ismét csak mások.

Első angol szvit (BWV 806)
Első francia szvit (BWV 812)

Orgonára írt darabok

Fantáziák, toccaták, preludiumok és fúgák

A fúgaszerkesztés és az orgonajáték technikai tökéletességének példái, egyben pedig annak a bizonyítékai, hogy Bach bármilyen kötött zenei forma szabályainak engedelmeskedve képes volt egyben esztétikus, szép és gyönyörködtető zenét komponálni. Nagyon valószínű, hogy a legtöbb orgonafúga eredetileg improvizációból született. Bach életművének jelentős részét képezik ezek a darabok, valószínűleg nincs még egy zeneszerző, aki ilyen intenzitással alkotott volna billentyűs hangszerekre fúgákat.
Néhány legszebb orgona- és csembalófúgája:

G-moll fúga
Kromatikus fantázia és fúga
C-dúr fúga
A-moll fúga

Korálelőjátékok

A korálok témáját feldolgozó, eredetileg a korálok előtt, orgonán játszott bevezetők, amelyek Bachnál külön műfajjá fejlődtek.



 
 

Szólószonáták- és partiták

Bach szólópartitái a maguk nemében a legbravúrosabbak, hiszen a csembalóra és az orgonára írt darabok kivételével egyszólamú hangszeren szólalnak meg a polifónia igényével hallgatott művek. A partiták - azaz másik nevükön szvitek - a korabeli francia tánctípusok egymás után való füzéréből alakultak ki, jellemző sorrenddel, azonban a sorrend és a táncok fajtája némileg módosulhat - a két legnépszerűbb Bach-darab, az Air és a Badinerie épp két kissé szokatlanabb elem a szvitben.
 

Hegedűpartiták

1720 körül keletkezett darabok, egy Westhoff nevű hegedűs hatására kezdett Bach foglalkozni ezzel a maga nemében igen furcsa vállalkozással - egy alapvetően egyszólamú hangszerre írt többszólamú sorozat kísérletével. A hegedű ugyanis nem kifejezetten alkalmas folyamatos és főképp ellenpontozott többszólamú játékra, igazából a kettősfogások sem túl gyakoriak  ezen a hangszeren. Hegedűn fúgát játszani pedig egyenesen a lehetetlennel határos - a saját kora, de még a nagy romantikus hegedűvirtuózok sem igen merték megkísérelni a lehetetlennek tartott interpretációt. A d-moll partita Chaconne-ját és még néhány, nagyon nehéz darabot gyakran zongorakísérettel adtak elő, bár ez a felfogás Bachtól sem volt idegen - az egykorú leírások szerint maga is kísérte hegedűpartitáit csembalón, ha kellett.

Prelúdium az E-dúr hegedűpartitából
Gavotte és rondó az E-dúr hegedűpartitából
 

Fuvolapartita

Eredetileg valószínűleg vonós vagy billentyűs hangszerre írt partita, amelynek az eredeti, szerzői kézirata ismeretlen, csak másolatból ismerjük. (BWV 1013)

Lantpartiták, és egyéb lantművek

Bachot ez a régi hangszer nagyon érdekelte, jó barátja volt a lantművész Silvius Leopold Weiss-nek, saját hangszerei között is volt két lant és egy theorba. Összesen hét darabot komponált lantra, ebből három szvit, a többiek különálló darabok.
Az 5. csellószvit lantátdolgozása (BWV 995), a csellón csak nehezen megvalósítható állandó többszólamúság problémáját feloldó változat.

D-dur allegro lantra.
BWV 1000 - G-moll fúga lantra

Gamba- vagy csellópartiták

Christian Ferdinand Abel ösztönzésére szerzett szólódarabok, amelyek csak nagyon sokára jutottak be a hangversenytermekben is előadott Bach-művek sorába (BWV 1007-1012). Közülük az 5-et (BWV 1011) maga Bach írta át szólólantra (BWV 995). A cselló- vagy gambapartiták problematikája ugyanaz, mint a hegedűre írt partitáké.

Prelúdium a C-dúr csellópartitából

Csembaló- és orgonapartiták

Összesen hat darab (BWV 825-830), valamint a 3 korálpartita orgonára (BWV 766-768), és a h-moll partita (BWV 831). Csembalóra szerzett hasonló műfajú darabjai még az angol és a francia szvitek.

I. francia szvit BWV 812


Zenekari művek

Brandenburgi versenyek. (BWV 1046 - 1051)

1721-ben keletkezett, 1722-ben adták elő Bach saját kötheni zenekarával, bár rendelésre készült - Christian Ludwig brandenburgi őrgróf számára, aki a választófejedelem legifjabb fia volt. Ma használatos nevét is később kapta, mintegy hivatkozásképpen. Az őrgróf valószínűleg nem is volt tudatában annak, micsoda hatalmas művet alkotott rendelésére a szerző - a hat brandenburgi verseny a korabeli concerto-irodalom legmagasabb színvonalú alkotásait jelenti, mindegyik más-más atmoszférával, hangulattal, és szigorúan a rendelkezésre álló zenekar lehetőségeihez igazítva, mégis bravúros megoldásokkal. Az 5. Brandenburgi verseny pedig csembalószólója miatt egyenesen a későbbiek során kialakuló zongoraversenyek méltó elődjének tekinthető.

1. F-dúr:
Allegro - Adagio - Allegro - Minuetto/Polonaise és Trio I-II.

2. F-dúr:
Allegro - Andante - Allegro assai

3. G-dúr:
Allegro I és Allegro II

4. G-dúr:
Allegro- Andante - Presto

5. D-dúr:
Allegro - Affetuoso - Allegro

6. B-dúr:
Allegro - Adagio - Allegro
 
 

Zenekari szvitek. (BWV 1066 - 1069)

Bach négy darab erejéig kirándulást tett a francia típusú szvit-irodalom felé. A szvit a barokk idejében a tánctételek sorát jelentette, jellemző sorrendjük általában a következő volt:
Allemande - Courante - Sarabande - Gigue, de gyakran az elején Ouverture, azaz nyitány is állhatott, és gyakran szerepelt bennük Gavotte, Polonaise, Bourrée, azaz egyéb korabeli táncok.

1. C-dúr szvit:
Ouverture - courante - Gavotte I-II - Forlane - Menuet I-II - Bourrée I-II - Passepied I-II

2. H-moll szvit:
Ouverture - rondeau - Sarabande - Bourrée I-II - Polonaise & Double - Menuet - Badinerie

3. D-dúr szvit:
Ouverture - Air - Gavotte I-II  - Bourrée I-II - Gigue

4. D-dúrszvit:
Ouverture - Bourrée I-II - Gavotte - Menuet I-II - Rejouissance

Versenyművek

Bach versenyművein az olasz concerto hatásai érződnek, hiszen a kor legnevesebb concerto-szerzői vagy maguk is olaszok voltak, mint Vivaldi, Corelli, Torelli, vagy ezt a stílust utánozták műveikben, mint Telemann. Bach leginkább épp Vivaldi zenekari műveinek átirataival és tanulmányozásával ismerkedett meg a concerto-forma szabályaival, és a későbbiek során - akárcsak a francia szvitek esetében - rendkívüli stílusérzékével és mesterségbeli tudásával ebben a műfajban is tökéleteset alkotott. Concertóinak egy része csembalóra íródott, de a legtöbbet mégis hegedűre szerezte - a legismertebbek is ezek lettek közülük. Vivaldihoz hasonlóan komponált kettősversenyeket is, ezek közül talán legszebb az A-moll kettősverseny (BWV 1044), amely két hegedűre és zenekarra íródott.



 
 

Kórusművek

Misék:

H-moll mise(BWV 232)
A lutheránus zeneszerző legnagyobb horderejű, leghíresebb és legmonumentálisabb katolikus miséjének jellegzetes darabja. A korabeli közönség meg nem értésével ellentétben ma a legnépszerűbb egyházi Bach-művek egyike, minden karácsonykor megszólal, annak ellenére, hogy közel két órás állandó zenei aktivitást követel a hallgatóságtól is. A mise mint katolikus egyházi zenemű, általában az alábbi állandó tételekből áll: Kyrie - Gloria - Credo - Sanctus - Benedictus - Agnus Dei; ez azonban az egyes részek felosztása miatt változhat - a H-moll mise esetében néhány résszel kibővült.

Kyrie  1 - 2 - 3
Gloria  4 - 5 - - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12
Credo  13  - 14  - 15  - 16  - 17  - 18  - 19  - 20  - 21
Sanctus  22
Benedictus - Agnus Dei 23
 

Kisebb jelentőségű és vitatott eredetiségű misék:
    F-dúr mise (BWV 233)
    A-dúr mise (BWV 234)
    G-dúr mise (BWV 235)
    G-dúr mise (BWV 236)
 
 

Passiók:

János-passió

Bach "kisebbik" nagy passiója, talán Handel Brockes-passiójának hatására született, amit Bach a maga számára bizonyítottan lemásolt. Sohasem érezte teljesen befejezettnek, minden új előadás alkalmával csiszolt rajta, bár így is "tömörebb" zeneiségű, mint a Máté-passió.
 
 

Máté-passió

(BWV 244) Bach legnagyobb hatású műveinek egyike, kettéosztott kórussal és zenekarral szokás előadni. Az utókor sokáig nem értette a nagyságát, még Csajkovszkij is gúnyolta, az első előadásakor, Lipcsében, 1728-ban pedig azonnal megkritizálták. Mendelssohnnak köszönhető az újrafelfedezése, ám csak napjainkban vált igazán közismertté. Végighallgatása nem mindennapi zenei aktivitást követel a hallgatóságtól.

A Máté-passió első tétele

Magnificat

Szövege az Újtestamentum egyik éneke, húsvéti, karácsonyi vagy pünkösdi előadásra. Két változatban szerepel, Esz-dúrban, és a tisztázata D-dúrban - ez utóbbi négy tétellel rövidebb. Bach rövidebb nagyzenekarra és kórusra írt művei közé tartozik.

A teljes Magnificat és a tételek sorrendje

Karácsonyi oratórium

(BWV 248) Hat különálló kantáta karácsonyra. 1743-ban mutatták be Lipcse két legnagyobb templomában, a Tamás- és a Miklós-templomban. Gazdagon hangszerelt, monumentális mű, manapság Bach legnépszerűbb darabjai közé tartozik, szövegírója ismeretlen.

Az első kantáta
A második kantáta
A harmadik kantáta
A negyedik kantáta
Az ötödik kantáta
A hatodik kantáta
 

Egyházi és világi kantáták, motetták, oratóriumok, korálok

Bach rengeteg egyházi művet alkotott, ezek közül a legtöbb a kantáta, amely a korabeli protestáns egyházi muzsika legalapvetőbb műfaja volt. Formailag az operákhoz áll közelebb, énekes szólistákra, kórusra (ezek általában korálok) és zenekarra íródtak. Bach élete során 200-nál is több kantátát írt, minden vasárnapra és az egyéb ünnepnapokra - ez szerződésében is benne volt. A kantáták egy része elveszett, vagy valamelyik korábbinak változataként szólalt meg, ám így is jelentős részét képezi a zeneszerző életművének. Világi kantátái közül legismertebb a Parasztkantáta, a Kávé- és a Vadászkantáta.


A fúgaszerkesztés csodái - a mérnökileg szerkesztett zene:

 Musikalisches Opfer

Bach 1747-ben látogatást tett II. Frigyes porosz királynál, aki műkedvelő muzsikus is volt. A látogatáskor a király egy nagyon nehéz, kromatikával teli témát adott fel a zeneszerzőnek, aki arra különféle fúgákat és kánonokat improvizált, majd hazatérve az egészet újraformálva a legkülönfélébb módokon feldolgozta a királyi témát, az összes lehetséges kánontípust megvalósította, sok helyen csak talányos utalásokkal jelezve a belépések és a szólamok helyét. Mindezeket egy, a témát bemutató háromszólamú Ricercar indítja, majd a kánonok következnek, a végére még egy triószonátára való is kitelik belőle, hogy végül a Canon Perpetuus, a "vég nélküli kánon" zárja le. A művet a maga idejében nem igazán tudták az őt megillető helyre tenni, de az utókor szemében Bach egyik legintellektuálisabb, legkomolyabb formai bravúrjának számít a Fúga művészete mellett.

Négy kánon a Musikalisches Opfer-ből:

Canon perpetuus super thema regium
Canon a 2
Canones diversi super thema regium
Canon a 2, per motum contrarium

és a teljes mű tartalma

 Die Kunst der Fuge

Amikor az öreg Bach úgy érezte, fúgaszerkesztési tapasztalatait összegezni kellene, elhatározta, hogy megalkotja a fúgaírás kvinteszenciáját jelentő, összefoglaló és lezáró főművét, amelyben egy adott témára a lehető legtöbb lehetséges módon fúgákat szerez - a korban szokásos hangszerjelölést is mellőzte, ("ad libitum" hangszerelés) mindegy is, hogy milyen hangszeren játsszák, hiszen ez már tisztán elméleti zene. A legegyszerűbb felépítésűtől a legbonyolultabbig akarta a zenei gondolatokat végigvezetni a későbbi másolók által „Fúga művészeté" -nek nevezett mestermunkában, de időközben megvakult, és vakon nagyon nehezen tudta lejegyezni a dallamokat - bár sógora, Altnikol ebben segítségére volt. Az egész művet megkoronázó hatalmas, félbemaradt hármasfúga (amelyben három különböző téma egyszerre kell, hogy megfeleljen a szigorú harmóniai megkötéseknek) közepén járt, amikor hirtelen visszanyerte a látását. Ekkor azonnal folytatni kezdte a munkát, és saját nevének betűit (B-A-C-H) szőtte bele harmadik témának a darabba. Ha hinni lehet a fia bejegyzésének a kotta eredetijének végén, még aznap újabb agyvérzést kapott, és két héten belül meghalt - a darab félbemaradt, épp, ahol a BACH -név újra megjelent. Bár ilyen esetekben szokás volt a tanítványoknak a darabokat befejezni, a "Fuga a 3 soggetti"-t senki nem merte folytatni. Így maradt, csonkán, a zeneszerző utolsó, néhány ütemmel a zene szövetéből szálként „kilógó" (általában csellón játszott) szólamával, elhalkulva. Fia megjegyzése szerint: „..amikor az ellentémába beleszőtte a nevét, a komponista meghalt."

A teljes mű és a részletes tartalom



 
 

Átiratok

Vivaldi concertóinak átiratai

Vivaldit Bach nagyra értékelte, műveinek átiratai is arra engednek következtetni, hogy a velencei hegedűvirtuóz szerkesztési bravúrjait, zenei megoldásait példának tartotta a maga számára is. A hegedűversenyeket billentyűs hangszerekre átírva olyan játéktechnikai és elméleti problémákra is megoldást talált, amelyeket aztán későbbi zeneszerzői működésében is sikerrel alkalmazott. A Vivaldira jellemző harmóniai felépítéseket később a fúgáiban is felhasználta.

Vivaldi C-dúr concerto-jának átirata BWV 976
 

Johann Ernst szász-weimari herceg műveinek átiratai

A sajnálatosan korán elhunyt herceg tehetséges muzsikus hírében állott, zeneszerzést, hegedűt és csembalójátékot tanult. Hat hegedűversenyt írt, melyek közül négyet Bach is átírt csembalóra.

B-dúr concerto - No.11, BWV 982 Allegro-Adagio/Allegro-Allegro
 

Egyéb szerzők átiratai

Bach zenei tanulmányai során többek között Telemann, Corelli, Reinken, és mások műveit is átírta, lemásolta - ez abban az időben nem számított plagizálásnak, sokkal inkább megtiszteltetésnek. Mivel pedig a zeneszerzők között a találkozások - némely kivételtől eltekintve - igen ritkák voltak, a muzsikusok közötti egymásrahatás, a stílusok és módszerek megismerésére való törekvés sok esetben törvényszerűen az átiratok készítése következtében megnyilvánuló fokozottan intenzív műelemzésre korlátozódott.