Bach művei
Elméleti alapok
A barokk zene és a zenekar
A barokk zenében a reneszánsz óta egyre tudatosabb harmóniai
szabályszerűségek, összefüggések már a hangszerek tulajdonságait, jellegzetességeit
és egyéniségét is sokkal inkább figyelembe véve jelennek meg. Ennek legjellemzőbb
bizonyítéka a viszonylag állandósult zenekari
felállás, amelyben vezető szerepet kapnak a vonósok,
amelyek Bach idejében még két különböző
hangszercsalád, a gamba- és a violafélék tagjaiból állnak, de hamarosan
bekövetkezik a violafélék egyeduralma. A
fúvósok közül a egyre tökéletesebb fuvolák és oboák jelennek meg, a billentyűsök
közül pedig a legfontosabbá két hangszer, a csembaló
és az orgona válik - ezekkel valósulhat
meg a continuo-kíséret, azaz a barokkra olyan jellemző
"számozott basszus"-nak nevezett harmóniai alap uralma.
Az összhangzattan és a harmonizálás eléri az ellenponttan
legmagasabb szintjét, sőt, Bach idősebb korára már meg is haladja, ám ő
mint konzervatív zeneszerző még teljes egészében ennek a szemléletnek a
híve - ma már őt tartják az ellenpont legnagyobb mesterének.
Basso continuo
Számozott vagy folyamatos basszus. Basszushangszer (gamba,
cselló, bőgő vagy ritkábban akár fagott) és csembaló
vagy orgona által játszott, akkordikus
szólamerősítés, amely a zenekar egyes szólamait megszólaltató hangszerek
(általában vonósok) szólamát és a basszusszólamot
tartalmazzák. A barokk elején inkább gyakorlati céllal, a zenekar hiányosságainak
kompenzálására alakult ki, de később sokáig a stílus legjellemzőbb elemeinek
egyikévé vált - a barokk zenei korszak neve is sok esetben "continuo-kor".
Számozottnak a sajátos, számokkal hivatkozott akkordjelölések miatt nevezik.
Az ellenponttan
A bachi terminológia nyomán kialakult német szóval kontrapunkt.
A zenei szólamok szerkesztésének a reneszánsz végén kialakult, a barokkban
kikristályosodott és tökélyre fejlesztett elmélete. Lényege, hogy az egyes
szólamok mozgása ellentétes, az idők során egyre több szabálynak engedelmeskedve
építik fel a harmóniákat, szigorúan betartva az egyéb korabeli összhangzattani
előírásokat. Az ellenpontszerkesztés legnagyobb mestere Bach volt, aki
ezt a saját korában már kissé konzervatívnak számító komponálási elvet
a végsőkig tökéletesítette, olyan máig felülmúlhatatlan alkotásokat hozva
létre, mint a Fúga művészete.
A variáció
Variációnak nevezzük a barokk zenében azt a formát, amelyben
a zeneszerző egy adott - általában ismert, népszerűbb - dallamot különféle
változatokban, ötletességét és fantáziáját bemutatva dolgoz fel. A feldolgozás
során a dallam ritmikája, stílusa, harmóniái és egyéb jellemzői módosítva
ugyan, de még felismerhetőek maradnak. Bach nagyon kedvelte ezt a műfajt,
számos variációi között leghíresebb a "Goldberg-variációk",
és a d-moll hegedűpartita "Chacconne"
-tétele, amit klasszikus gitáron, sőt barokk
lanton is szokás előadni.
A partita
A francia típusú szvit másik neve,
Bach esetében inkább a szólóhangszerekre írt művek jelölésére használják,
gyakran szólópartitának nevezve a darabokat.
A korál
Rövid, a gyülekezeti énekre visszavezethető eredetű, egyszerűbb
szerkezetű, többszólamú homofón énekes darab, egyházi kórusművek záródarabjaiként
szokott előfordulni. Bach egyházi kantátáiban és passióiban tematikusan
lezárt részek záródarabja.
A fantázia
Bach esetében a fúgák témáját előkészítő,
szabadon szerkesztett, sok esetben a zeneszerzői virtuozitást és találékonyságot
bemutató rész, amely a fúgáéval azonos hangnemben mintegy elővezeti azt.
A prelúdium
Előjáték, a fantáziához és a toccatához
hasonló, általában fúga-előzményként ismert forma.
A toccata
Az olasz 'toccare' - érinteni szóból. Nem forma, hanem
csak formálási elv. Bach idejében afféle virtuóz, improvizatív tétel. Bach
fúgáinak
gyakori párja, bár állhat magában is.
Az invenció
A latin "inventio" - ötlet szóból. Bach invenciói
zenei ötletek, amelyeket tanítási céllal jegyzett
le. Invencióinak legtöbbje formailag más, igazából nem is forma, hanem
gyűjtemény, melyet Bach a tízéves fia, Wilhelm Friedemann számára
szerzett, és később átdolgozott.
A fúga
Bár szigorú szabályai vannak, a fúga maga nem kifejezetten
forma, inkább módszer, szólamszerkesztési mód. A lényege, hogy egy egyszólamú
dallam, a téma, időben és hangnemben az összes szólamon átvonul,
miközben a többi, éppen nem a téma bemutatását végző szólam a zeneszerző
találékonyságát bemutatva harmóniailag kiegészíti a dallamot. A fúgatéma
ilyen feldolgozása után a komponista szabadabban is kifejti a dallamot,
párhuzamos moll/dúr hangnemben is bemutatja, majd a visszatérésnél a téma
még egyszer végighalad a szólamokon, az indítás tükörképeként, majd a végén
néhány ütemnyi kódával, vagyis elkülönülő zárórésszel fejeződik be. A fúga
így rokona a kánonnak, a szó jelentése is utal erre, hiszen "üldözést,
menekülést" jelent; de Bach nevezi még régebbi nevén ricercarnak
is. Attól függően, hogy hány témát mutat be, a fúga lehet kettős-, illetve
hármasfúga
is - a több témát bemutató fúgák szerkezete hatványozottan lesz egyre bonyolultabb,
ami a barokk zene és az ellenpont szabályait
figyelembe véve mind komolyabb feladatot ró a zeneszerzőre. Ezek ismeretében
figyelemreméltó tény, hogy Bach orgonán
mások által adott témákra nagyon gyakran fúgákat improvizálni is képes
volt - legtöbb fúgája valószínűleg rögtönzött darabok lejegyzett és tökéletesített
változata.
Billentyűs zene
Csembalóra írt darabok
Notenbüchlein
Második felesége számára
komponált, könnyebb billentyűs darabokat tartalmazó "Notenbüchlein",
azaz kottáskönyvecske. Manapság is felhasználják a zongoratanításban, mivel
a hozzáértő pedagógus és az avatott zeneszerző valóságos művészeti igényű,
esztétikus darabokkal vezeti be mindenkori tanítványát a billentyűs hangszerek
játéktechnikájába.
Egy darab a Notenbüchlein-ből
Goldberg-variációk (BWV
988)
Bach egy rosszul alvó német őrgróf felkérésére írta kétrészes,
összesen 30 variációból álló csembalóművét, amelyben
egy korabeli német népdal dallamát harminc különböző módon, utolérhetetlen
dallam- és harmóniagazdagsággal variálja. A nemesúr házi csembalistája,
egy bizonyos Goldberg tiszte volt ezt minden este a gazdájáéval
szomszédos szobában addig játszani, amíg az őrgróf elalszik. A darabokat
később újra felfedezték, és azóta a bachi életmű egyik csúcsának tartják.
A teljes Goldberg-variációk
és tartalma részletezve
Két- és háromszólamú invenciók
Bach tízéves fia számára komponált gyűjteménye csembalóra
szánt egyszerűbb darabokkal. A háromszólamú invenciókat Sinfoniáknak
is nevezik.
Két kétszólamú invenció
BWV 775
BWV 779
Két háromszólamú invenció
BWV 798
BWV 801
A jól temperált zongora - két kötet
(Das Wohltemperierte Klavier I-II.- Wohltemperiertes Klavier
I-II.)
A billentyűsök ótestamentumának tartott kétkötetes mű,
amely jócskán túlmutat azon az igényen, amely a kromatikus hangsor hangnemeinek
egyenrangúságát hivatott csembalón igazolni
- Bach ugyanis eredetileg erre a célra alkotta meg. A Wohltemperiertes
Klavier minden hangnemben tartalmaz egy preludiumot
és egy fúgát, ezeket kromatikus sorrendbe rendezve
valóban átfogja a teljes hangsort. A fúgák közt nincs két egymáshoz hasonló,
ami a bachi fúgaszerkesztés hihetetlen ötletgazdagságát mutatja. A gyűjtemény
Beethoven, Liszt, Bartók, és még számos nagy zeneszerző mindennapi
zenei tápláléka volt, sőt napjaink zeneszerzői is próbálkoztak hasonlóval.
WTC I.
Angol és francia szvitek,
Olasz kocert
Billentyűs hangszerekre szerzett rengeteg műve közül az egyik
legnevezetesebb az Olasz koncert, valamint
az angol szvitek, amelyek egy gazdag angol úr rendelésére készültek, ma
használatos nevét később ez alapján kapta a sorozat. A francia szvit-elnevezést
viszont a Couperin által megformált francia,
kissé túldíszített stílusban írt darabjaira alkalmazták, ismét csak mások.
Első angol szvit (BWV 806)
Első francia szvit (BWV
812)
Orgonára írt darabok
A fúgaszerkesztés és az orgonajáték
technikai tökéletességének példái, egyben pedig annak a bizonyítékai, hogy
Bach bármilyen kötött zenei forma szabályainak engedelmeskedve képes volt
egyben esztétikus, szép és gyönyörködtető zenét komponálni. Nagyon valószínű,
hogy a legtöbb orgonafúga eredetileg improvizációból született. Bach életművének
jelentős részét képezik ezek a darabok, valószínűleg nincs még egy zeneszerző,
aki ilyen intenzitással alkotott volna billentyűs hangszerekre fúgákat.
Néhány legszebb orgona-
és csembalófúgája:
G-moll fúga
Kromatikus fantázia
és fúga
C-dúr fúga
A-moll fúga
Korálelőjátékok
A korálok témáját feldolgozó, eredetileg
a korálok előtt, orgonán játszott bevezetők,
amelyek Bachnál külön műfajjá fejlődtek.
Szólószonáták- és partiták
Bach szólópartitái a maguk nemében a legbravúrosabbak, hiszen
a csembalóra és az orgonára
írt darabok kivételével egyszólamú hangszeren szólalnak meg a polifónia
igényével hallgatott művek. A partiták - azaz másik nevükön szvitek
- a korabeli francia tánctípusok egymás után való füzéréből alakultak ki,
jellemző sorrenddel, azonban a sorrend és a
táncok fajtája némileg módosulhat - a két legnépszerűbb Bach-darab, az
Air
és a Badinerie épp két kissé szokatlanabb
elem a szvitben.
Hegedűpartiták
1720 körül keletkezett darabok, egy Westhoff nevű
hegedűs hatására kezdett Bach foglalkozni ezzel a maga nemében igen furcsa
vállalkozással - egy alapvetően egyszólamú hangszerre írt többszólamú sorozat
kísérletével. A hegedű ugyanis nem kifejezetten
alkalmas folyamatos és főképp ellenpontozott
többszólamú játékra, igazából a kettősfogások sem túl gyakoriak ezen
a hangszeren. Hegedűn fúgát játszani pedig egyenesen
a lehetetlennel határos - a saját kora, de még a nagy romantikus hegedűvirtuózok
sem igen merték megkísérelni a lehetetlennek tartott interpretációt. A
d-moll partita
Chaconne-ját és még
néhány, nagyon nehéz darabot gyakran zongorakísérettel adtak elő, bár ez
a felfogás Bachtól sem volt idegen - az egykorú leírások szerint maga is
kísérte hegedűpartitáit
csembalón, ha
kellett.
Prelúdium az E-dúr hegedűpartitából
Gavotte és rondó az
E-dúr hegedűpartitából
Fuvolapartita
Eredetileg valószínűleg vonós vagy billentyűs hangszerre
írt partita, amelynek az eredeti, szerzői kézirata ismeretlen, csak másolatból
ismerjük. (BWV 1013)
Lantpartiták, és egyéb lantművek
Bachot ez a régi hangszer nagyon érdekelte, jó barátja volt
a lantművész Silvius Leopold Weiss-nek, saját hangszerei között is volt
két lant és egy theorba.
Összesen hét darabot komponált lantra, ebből három szvit, a többiek különálló
darabok.
Az 5. csellószvit lantátdolgozása (BWV 995), a csellón
csak nehezen megvalósítható állandó többszólamúság problémáját feloldó
változat.
D-dur allegro lantra.
BWV 1000 - G-moll
fúga lantra
Gamba- vagy csellópartiták
Christian Ferdinand Abel ösztönzésére szerzett szólódarabok,
amelyek csak nagyon sokára jutottak be a hangversenytermekben is előadott
Bach-művek sorába (BWV 1007-1012). Közülük az 5-et (BWV 1011) maga Bach
írta át szólólantra (BWV 995). A cselló-
vagy gambapartiták problematikája
ugyanaz, mint a hegedűre írt partitáké.
Prelúdium a C-dúr csellópartitából
Csembaló- és orgonapartiták
Összesen hat darab (BWV 825-830), valamint a 3 korálpartita
orgonára
(BWV 766-768), és a h-moll partita (BWV 831). Csembalóra
szerzett hasonló műfajú darabjai még az angol
és a francia szvitek.
I. francia szvit BWV 812
Zenekari művek
Brandenburgi versenyek. (BWV 1046
- 1051)
1721-ben keletkezett, 1722-ben adták elő Bach saját kötheni
zenekarával, bár rendelésre készült - Christian Ludwig brandenburgi
őrgróf számára, aki a választófejedelem legifjabb fia volt. Ma használatos
nevét is később kapta, mintegy hivatkozásképpen. Az őrgróf valószínűleg
nem is volt tudatában annak, micsoda hatalmas művet alkotott rendelésére
a szerző - a hat brandenburgi verseny a korabeli concerto-irodalom
legmagasabb színvonalú alkotásait jelenti, mindegyik más-más atmoszférával,
hangulattal, és szigorúan a rendelkezésre álló zenekar lehetőségeihez igazítva,
mégis bravúros megoldásokkal. Az 5. Brandenburgi verseny pedig csembalószólója
miatt egyenesen a későbbiek során kialakuló zongoraversenyek méltó elődjének
tekinthető.
1. F-dúr:
Allegro - Adagio
- Allegro - Minuetto/Polonaise
és Trio I-II.
2. F-dúr:
Allegro - Andante
- Allegro assai
3. G-dúr:
Allegro I és Allegro
II
4. G-dúr:
Allegro-
Andante
- Presto
5. D-dúr:
Allegro - Affetuoso
- Allegro
6. B-dúr:
Allegro - Adagio
- Allegro
Zenekari szvitek. (BWV 1066 -
1069)
Bach négy darab erejéig kirándulást tett a francia típusú
szvit-irodalom
felé. A szvit a barokk idejében a tánctételek sorát jelentette, jellemző sorrendjük
általában a következő volt:
Allemande - Courante - Sarabande - Gigue,
de gyakran az elején Ouverture, azaz nyitány is állhatott, és gyakran
szerepelt bennük Gavotte, Polonaise, Bourrée, azaz
egyéb korabeli táncok.
1. C-dúr szvit:
Ouverture - courante
- Gavotte I-II - Forlane
- Menuet I-II - Bourrée
I-II - Passepied I-II
2. H-moll szvit:
Ouverture - rondeau
-
Sarabande
-
Bourrée
I-II - Polonaise & Double -
Menuet
-
Badinerie
3. D-dúr szvit:
Ouverture - Air
-
Gavotte
I-II - Bourrée I-II - Gigue
4. D-dúrszvit:
Ouverture - Bourrée
I-II - Gavotte - Menuet
I-II - Rejouissance
Versenyművek
Bach versenyművein az olasz concerto
hatásai érződnek, hiszen a kor legnevesebb concerto-szerzői vagy maguk
is olaszok voltak, mint Vivaldi, Corelli, Torelli,
vagy ezt a stílust utánozták műveikben, mint Telemann.
Bach leginkább épp Vivaldi zenekari műveinek átirataival és tanulmányozásával
ismerkedett meg a concerto-forma szabályaival, és a későbbiek során - akárcsak
a francia szvitek esetében - rendkívüli stílusérzékével
és mesterségbeli tudásával ebben a műfajban is tökéleteset alkotott. Concertóinak
egy része csembalóra íródott, de a legtöbbet
mégis hegedűre szerezte - a legismertebbek
is ezek lettek közülük. Vivaldihoz hasonlóan komponált kettősversenyeket
is, ezek közül talán legszebb az A-moll
kettősverseny (BWV 1044), amely két hegedűre és zenekarra íródott.
Kórusművek
Misék:
H-moll mise(BWV 232)
A lutheránus zeneszerző legnagyobb
horderejű, leghíresebb és legmonumentálisabb katolikus miséjének jellegzetes
darabja. A korabeli közönség meg nem értésével ellentétben ma a legnépszerűbb
egyházi Bach-művek egyike, minden karácsonykor megszólal, annak ellenére,
hogy közel két órás állandó zenei aktivitást követel a hallgatóságtól is.
A mise mint katolikus egyházi zenemű, általában az alábbi állandó tételekből
áll: Kyrie - Gloria - Credo - Sanctus - Benedictus - Agnus Dei; ez azonban
az egyes részek felosztása miatt változhat - a H-moll mise esetében néhány
résszel kibővült.
Kyrie 1 -
2
- 3
Gloria 4
- 5 - 6
- 7 - 8
- 9 - 10
- 11 - 12
Credo 13
- 14 - 15
- 16 - 17
- 18 - 19
- 20 - 21
Sanctus 22
Benedictus - Agnus Dei 23
Kisebb jelentőségű és vitatott eredetiségű misék:
F-dúr mise (BWV 233)
A-dúr mise (BWV 234)
G-dúr mise (BWV 235)
G-dúr mise (BWV 236)
Passiók:
János-passió
Bach "kisebbik" nagy passiója, talán Handel
Brockes-passiójának hatására született, amit Bach a maga számára bizonyítottan
lemásolt. Sohasem érezte teljesen befejezettnek, minden új előadás alkalmával
csiszolt rajta, bár így is "tömörebb" zeneiségű, mint a Máté-passió.
Máté-passió
(BWV 244) Bach legnagyobb hatású műveinek egyike, kettéosztott
kórussal és zenekarral szokás előadni. Az utókor sokáig nem értette a nagyságát,
még Csajkovszkij is gúnyolta, az első előadásakor, Lipcsében, 1728-ban
pedig azonnal megkritizálták. Mendelssohnnak
köszönhető az újrafelfedezése, ám csak napjainkban vált igazán közismertté.
Végighallgatása nem mindennapi zenei aktivitást követel a hallgatóságtól.
A Máté-passió első tétele
Magnificat
Szövege az Újtestamentum egyik éneke, húsvéti, karácsonyi
vagy pünkösdi előadásra. Két változatban szerepel, Esz-dúrban, és a tisztázata
D-dúrban - ez utóbbi négy tétellel rövidebb. Bach rövidebb nagyzenekarra
és kórusra írt művei közé tartozik.
A teljes Magnificat
és a tételek sorrendje
Karácsonyi oratórium
(BWV 248) Hat különálló kantáta karácsonyra.
1743-ban mutatták be Lipcse két legnagyobb templomában, a Tamás- és a Miklós-templomban.
Gazdagon hangszerelt, monumentális mű, manapság Bach legnépszerűbb darabjai
közé tartozik, szövegírója ismeretlen.
Az első kantáta
A második kantáta
A harmadik kantáta
A negyedik kantáta
Az ötödik kantáta
A hatodik kantáta
Egyházi és világi kantáták, motetták,
oratóriumok, korálok
Bach rengeteg egyházi művet alkotott, ezek közül a legtöbb
a kantáta, amely a korabeli protestáns egyházi muzsika legalapvetőbb műfaja
volt. Formailag az operákhoz áll közelebb, énekes szólistákra, kórusra
(ezek általában korálok) és zenekarra
íródtak. Bach élete során 200-nál is több kantátát írt, minden vasárnapra
és az egyéb ünnepnapokra - ez szerződésében is benne volt. A kantáták egy
része elveszett, vagy valamelyik korábbinak változataként szólalt meg,
ám így is jelentős részét képezi a zeneszerző életművének. Világi kantátái
közül legismertebb a Parasztkantáta, a Kávé- és a Vadászkantáta.
A fúgaszerkesztés csodái - a mérnökileg szerkesztett
zene:
Musikalisches Opfer
Bach 1747-ben látogatást tett II. Frigyes porosz királynál,
aki műkedvelő muzsikus is volt. A látogatáskor a király egy nagyon nehéz,
kromatikával teli témát adott fel a zeneszerzőnek,
aki arra különféle fúgákat és kánonokat improvizált,
majd hazatérve az egészet újraformálva a legkülönfélébb módokon feldolgozta
a királyi témát, az összes lehetséges kánontípust megvalósította, sok helyen
csak talányos utalásokkal jelezve a belépések és a szólamok helyét. Mindezeket
egy, a témát bemutató háromszólamú
Ricercar indítja, majd a kánonok következnek, a végére még egy triószonátára
való is kitelik belőle, hogy végül a Canon Perpetuus, a "vég nélküli kánon"
zárja le. A művet a maga idejében nem igazán tudták az őt megillető helyre
tenni, de az utókor szemében Bach egyik legintellektuálisabb, legkomolyabb
formai bravúrjának számít a Fúga művészete
mellett.
Négy kánon a Musikalisches Opfer-ből:
Canon perpetuus super
thema regium
Canon a 2
Canones diversi super
thema regium
Canon a 2, per motum
contrarium
és a teljes mű tartalma
Die Kunst der Fuge
Amikor az öreg Bach úgy érezte, fúgaszerkesztési
tapasztalatait összegezni kellene, elhatározta, hogy megalkotja a fúgaírás
kvinteszenciáját jelentő, összefoglaló és lezáró főművét, amelyben egy
adott témára a lehető legtöbb lehetséges
módon fúgákat szerez - a korban szokásos hangszerjelölést is mellőzte,
("ad libitum" hangszerelés) mindegy is,
hogy milyen hangszeren játsszák, hiszen ez már tisztán elméleti zene. A
legegyszerűbb felépítésűtől a legbonyolultabbig akarta a zenei gondolatokat
végigvezetni a későbbi másolók által „Fúga művészeté" -nek nevezett mestermunkában,
de időközben megvakult, és vakon nagyon nehezen tudta lejegyezni a dallamokat
- bár sógora, Altnikol ebben segítségére volt. Az egész művet megkoronázó
hatalmas, félbemaradt hármasfúga (amelyben
három különböző téma egyszerre kell, hogy megfeleljen a szigorú harmóniai
megkötéseknek) közepén járt, amikor hirtelen visszanyerte a látását. Ekkor
azonnal folytatni kezdte a munkát, és saját nevének betűit (B-A-C-H)
szőtte bele harmadik témának a darabba. Ha hinni lehet a fia bejegyzésének
a kotta eredetijének végén, még aznap újabb agyvérzést kapott, és két héten
belül meghalt - a darab félbemaradt, épp, ahol a BACH -név újra megjelent.
Bár ilyen esetekben szokás volt a tanítványoknak a darabokat befejezni,
a "Fuga a 3 soggetti"-t senki nem merte
folytatni. Így maradt, csonkán, a zeneszerző
utolsó, néhány ütemmel a zene szövetéből szálként „kilógó" (általában csellón
játszott) szólamával, elhalkulva. Fia megjegyzése szerint: „..amikor az
ellentémába beleszőtte a nevét, a komponista meghalt."
A teljes mű és a részletes
tartalom
Átiratok
Vivaldi concertóinak átiratai
Vivaldit Bach nagyra értékelte,
műveinek átiratai is arra engednek következtetni, hogy a velencei hegedűvirtuóz
szerkesztési bravúrjait, zenei megoldásait példának tartotta a maga számára
is. A hegedűversenyeket billentyűs hangszerekre átírva olyan játéktechnikai
és elméleti problémákra is megoldást talált, amelyeket aztán későbbi zeneszerzői
működésében is sikerrel alkalmazott. A Vivaldira jellemző harmóniai felépítéseket
később a fúgáiban is felhasználta.
Vivaldi C-dúr concerto-jának
átirata BWV 976
Johann Ernst szász-weimari herceg
műveinek átiratai
A sajnálatosan korán elhunyt herceg tehetséges muzsikus hírében
állott, zeneszerzést, hegedűt és csembalójátékot tanult. Hat hegedűversenyt
írt, melyek közül négyet Bach is átírt csembalóra.
B-dúr concerto - No.11, BWV 982 Allegro-Adagio/Allegro-Allegro
Egyéb szerzők átiratai
Bach zenei tanulmányai során többek között Telemann,
Corelli, Reinken, és mások műveit is átírta,
lemásolta - ez abban az időben nem számított plagizálásnak, sokkal inkább
megtiszteltetésnek. Mivel pedig a zeneszerzők között a találkozások - némely
kivételtől eltekintve - igen ritkák voltak, a muzsikusok közötti egymásrahatás,
a stílusok és módszerek megismerésére való törekvés sok esetben törvényszerűen
az átiratok készítése következtében megnyilvánuló fokozottan intenzív műelemzésre
korlátozódott.