MAGYARÁZAT AZ OLVASMÁNYLISTÁHOZ

A mai irodalomtanítás legvitatottabb része a kötelező olvasmányokkal kapcsolatos. Felgyorsult és szinte teljesen átalakult világunk nem kedvez azoknak a műveknek, melyek egy korábbi nyelvállapotban szólalnak meg, és ráadásul olyan társadalmi-kulturális közeget jelenítenek meg, melybe egy mai fiatal már tapasztalat híján csak nagyon nehezen tud belehelyezkedni. Márpedig irodalmunk legnagyobb része éppen ilyen, ezért mára már nagyon gyorsan válik nehezen érthetővé mind nyelvezetét, mind pedig mondanivalóját illetően.
Arról lehet vitázni, hogy mi az iskola feladata e téren, vagyis, hogy vegyük ki a múlt idők nehezen értelmezhető emlékeit a tananyagból, vagy éppen ellenkezőleg, ezt is ismertessük meg a diákokkal, de egy biztos: a jelen társadalmának információs robbanása (mely a robbanáshoz méltóan hatalmas pusztítást is okoz a kultúrában) miatt a hagyományos "kötelező" olvasmányok befogadása sajnos egyre kontraproduktívabb eredményt hoz a mai, közösségi médián és a vizuális technika látványvilágán felnövekvő iskolások számára.
Azok a diákok viszont, akik az olvasást már nem elsősorban ismeretszerzésre és történetek végigkövetésére használják, az élet számos területén komoly hátrányban lesznek olvasási készségük eltűnése miatt; szókincsük, kifejezőkészségük, hosszú távon a kommunikációs képességük is elsatnyul, de - ami a legszomorúbb - számukra a kultúra azon része is elvész, amit nem filmesítettek meg...

A tapasztalat szerint a tanulók az olvasmányaikat, ha egyáltalán foglalkoznak vele, vagy megnézik filmen, vagy letöltik a rövidített tartalmi összefoglalót róla, esetleg anyuval felolvastatják vagy hangoskönyven meghallgatják. Márpedig mindegyik módszer így vagy úgy, de tulajdonképpen teljesen értelmetlenné teszi az eredeti feladatot: a folyamatos, értő olvasást.
Mivel ez a hozzáállás már az olvasás kezdeti időszakában is jelentkezik, a tanulóban ki sem alakul a hagyományos olvasási igény és készség; nehézkes, fárasztó feladat lesz belőle, emiatt még a jó könyvek sem kötik le a figyelmét, hiszen olvasni neki megerőltető munka. Ilyenkor aztán jönnek a pótmegoldások, a gyereket inkább "körülpapírozzák", mert könnyebb a ki sem alakult készséget részképesség-zavarként definiálni ahelyett, hogy inkább mégis megpróbálnánk kialakítani. Valójában ez egy ún. "pozitív visszacsatolás", amit lehet "ördögi körnek" is nevezni, mert nem oldja meg a problémát, hanem inkább szentesíti. És ez egy darabig jól is működik, amíg a gyerek több időt meg felmentéseket kap a komplexebb igényű feladatok alól, és csak később, felnőttként jön majd szembe a valóság az el nem olvasott szerződések, a rosszul értelmezett útmutatók, a sajtó félreértelmezett hírei és egyéb, kudarcokat tartogató feladatok formájában, amikor már senkit nem fog érdekelni, hogy milyen típusú részképesség-zavarnak kinevezett kényelmes pótmegoldás miatt nem megy a szükséges információk megszerzése.
Természetesen a dyslexia létezik; nem is erről van szó. De legalább próbáljuk meg elkerülni, ha lehet, mert egy felmentésekkel kitapétázott diákkor semmilyen szempontból nem lehet cél - épp elég baj, hogy vannak olyanok, akiknek tényleg erre van szükségük; de nekik nem azért, mert diákként még a Harry Pottert is csak filmen voltak hajlandóak megnézni...

Mivel azonban a világ ebbe az irányba halad, mit tehet egy magyartanár mást, beletörődik, hogy Jókai (számára zseniális retorikájú, de tényleg félig latinul megírt, erkölcsileg és szemléletileg is szinte egy másik világban játszódó) regényei nem alkalmasak rá, hogy egy tizenévest lekössenek, mert ez már akkor sem az ő világa, ha történetesen képes rá, hogy több száz oldalt végigolvasson, sőt, épp emiatt nem is fogja motiváltnak érezni magát, hogy valaha is olvasson bármit. Ugyanakkor a nevezett magyartanár arra gondol, ha sikerülne valami olyat a gyerek kezébe adni, amitől rájönne, hogy a történet egészen érdekes, akkor talán a nehézkes olvasási képességét is hajlandó lenne kissé megerőltetni, hogy a leírt események végére jusson. Fontos, hogy ezt viszont olyan mennyiségben kapja, amitől még nem merül ki. Elismerem, az Egri csillagok színvonalát nem éri el egy ilyen könyv, de legalább nem kell minden jobb sorsra érdemes diáktól az hallani, hogy mennyire gyűlöli az Egri csillagokat - csak, mert nem érti, mert nincs rá idő, hogy az órán elmagyarázzák a történelmi, kulturális és technikai hátteret, nehéz, frusztráló és megterhelő favágássá degradálva egy tananyaggá tett történelmi regény bemutatását.

Úgyhogy kezdjük az elején. Olvassunk rövid bekezdéseket, és függjön tőlünk a történet további menete, ahogy azt egy valamirevaló puhafedelű lapozgatós kalandkönyvben tesszük. Ezek egy kis szerencsével antikváriumban is kaphatók még, de le is tölthetjük őket. A sztori nem túl épületes, de nem is annyira rossz, mint egy jobb sorsra érdemes regény félreértelmezett és lebutított amerikai filmváltozata, viszont, ha szerencsénk van, a gyerek azért fogja olvasni, mert érdekli, mi történik, és ráadásul ezt kis lépésekben, rövidebb szakaszonként ő irányíthatja. Ettől még nem lesz könyvmoly, de talán megindul benne az olvasási készség iránti vágy.
Ha pedig ez megvan, talán rájön, hogy vannak jó könyvek is - ettől még az olvasónaplót meg kell csinálnia, de talán ezen a listán is talál magának olyat, ami neki szól...